Önálló kiállítás a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Ballonyi Galériáján.
Megnyitotta: Lisányi Endre képzőművész, esztéta
Közreműködött: Strausz Eszter és Balogh Lázár
Részlet Lisányi Endre megnyitó beszédéből:
"...képei egy intenzíven formálódó festészetről és festői látásmódról tanúskodnak, aminek a hátterében − végső soron − a festészet mind mélyebb megértésének és átélésének vágya-akarása található. E mellett fontos megemlíteni azt is, hogy ennek a már-már mániákus, kutató érdeklődésnek a gravitációja az, ami meghatározza és egybe tartja művészetét.
Amint körül nézünk a kiállítótérben, azonnal láthatjuk, hogy a fiatal művésznőt nem különösebben érdeklik az aktuális, kortárs hazai és nemzetközi képzőművészeti trendek. Inkább befelé figyel és az önmagában felmerülő képeket, környezetének érdekesen dekonstruált képeivel kombinálva vetíti ki a festővászonra.
Sohasem sem célja, hogy a festményt, direkt módon föltöltse mondanivalóval, sem semmiféle „üzenettel”. A vásznon megjelenő külső-belső élmény elsősorban látvány marad, ennyiben tehát önmagáért a festészetért való festészetet művel. De, mint tudjuk, a részelemekből kialakuló összkép az alkotó szándékától függetlenül, szinte minden esetben túlmutat önmagánál.
Lichner Barbara festészetét talán a szín és a szerkezet fogalmak összevonásával lehetne a legtömörebben és a legtalálóbban jellemezi. Képei olyan színszerkezetek, amelyeknek a konkrét festészetbe beleoldódó figuratív és a tisztán nonfiguratív képalkotás között ingadoznak. De minden esetben a színeké a főszerep, azok egymáshoz való viszonyai (minőség, kiterjedés, stb) alakítják ki azokat a szerkezeteket, amik a színeknek alárendelt forma-együttesekként azonosíthatóak.
Szándékosan kerülöm a kompozíció szót, igaz, sok esetben megfigyelhetjük a hagyományos komponálási megoldásokat, de Barbara képein a színfoltok, mintegy önmaguk köré és egymáshoz szervezik a formát, mindig egy éppen arra a festményre érvényes logikai rend szerint."
.jpg)
